[...] Én kislány koromba tanultam táncolni a házba. Az ajtora fel vot egy szegbe akasztva a törülközö és aztat fogtam meg és léptem egyet erre, egyet arra. Változtattam, kettöt erre, kettöt arra, fordultam, énekeltem magamnak. De olyankor táncoltam, amikor nem vot otthon senki. Még táncoltam künn is, egy-egy fánál vagy egy karonál. A szüleim nem tiltottak a tánctol, mert ök is táncosak votak mind a ketten. Egy lakodalamba' láttam táncolva édesapámat édesanyámmal, negyvenbe vagy kettöbe. A valcert járták. Keveset láttam táncolva, mert mük a fiatalak egy más házba táncoltunk, az öregek külen a menyasszanyas házba, mük a szomszédba. Átmentem a menyasszanyas házba, akkor járták a valcert édesapám édesanyámmal. Nagyon szépen táncolták a valcert. Mit táncoltak azelött, nem tudam. Az édesapám felöli rokonok mind jo táncosok, még a mai nap is. Édesanyám felöli rokonok mind jo táncosok, még a mai nap is. [...] Az uram rokonai, testvérei, fiuk, lányok mind táncosak, még a mai nap is, akik megvannak. Az én testvéreim is, mind a hatan táncosak votunk, vagyunk is, csak már öregek vagyunk. De a gondolatunk ott jár, amikor hallunk egy-egy jo zenét, lassu táncot és még a többit is. [...] Amikor iskolás votam, elsősbe magyarul tanultam. Akkor nem tanitottak táncolni. Amikor másodikba mentem, akkor már románul tanultam, de nem értettem semmit, nem tudtam románul. [...] Négy osztályt vizsgáztam, ötödbe nem mentem. Az iskolába tanitottak táncolni olyan román táncokra, amilyen az ük táncok, a hora, a szirba. Amikor látom a tévébe öket táncolva, akkor jut eszembe, hogy én táncoltam azakat gyermekkoromba', az iskolába'.[...] Hárman táncoltak elöttem a nagytáncba' (a testvérei közül), két fiu és egy leány. Én votam már a negyedik a táncba. Virágvasárnap konfirmáltam, Husvétba' már felvettek a táncba, a nagytáncba. Addig nem sokat táncoltam otthan. Amikor jöttek a cigányokkal a kezesek az ebédre, vagy a vacsorára, - az vot a szokás, hogy a leányok rendre kellett adjanak enni a zenészeknek, ahogy mük mondjuk muzsikásoknak. Mentek azután muzsikálva ahhaz a házhoz, ahol meg vot rendelve az étel, ott bémentek és ott elkezdtek muzsikálni, a legények elkezdtek táncolni. Az egyik kezes elvette a leánytestvérem, a másik huzatt engem. Én még szégyelltem, nem akartam. Ugy megfogtam az ágy lábát, hogy még elmozdult a helyéröl. Vot egy kisebb leánytestvérem, elvitték aztat táncolni. De én láttam, hogy az milyen szépen táncol, akkor már bántom, mért nem mentem én is. Én ugy gondoltam, ha evés után elhivnak, akkor elmenyek. Ugy is történt, vége vot az evésnek, elkezdtek muzsikálni, akkor rám is rám került a sor. A másik legény hivott táncolni. Egy kicsit tettem magam, hogy nem menyek, de mégis, mert nagyon féltem, hogy akkor elhágy és nem visz el. De elvitt és mondta, hogy hogy lépjek; egyet-egyet ritkán, aztán forditatt, azután változatt a zene, kettöt kelletet lépni erre, kettöt arra, azután forgattak, de a cigányok is tudták, hogy muzsikáljonak, mert tudták, hogy még nem táncoltam. Én ugy szégyelltem, pirultam. Még most is érzem azt az elsö táncot a lábaim alatt, még most se felejtem el, a lábaim alatt égett a föld, ahogy táncoltam, fordultam. Ugy forgattak jobbra-balra, hogy amikor elhattak, olyan votam mind egy részeg tyuk. Még nagyabb szégyen ett meg, amikor megállott a zene, az a legény, akivel táncoltam, magához szoritatt, megölelt és látták a szüleim. Eztet nem is felejtem soha. [...] Megnöttem, nagylány lettem, elértem a konfirmálás idejét. Nálunk igy a szokás reformátusoknál, hogy 14 vagy 15 éves korában kell konfirmáljon a fiugyermek is, a lány is. Akkor dálután mentünk a nagyok közé. A nagy legények azt mondták - Na, te is béestél az ördög markába. Eztet tréfábul mondták, de valoság ugy is történt, mert azután már engedtek, hogy menjek a táncba, addig nem engedtek, még a kicsitáncba se'. Itt kezdödik a táncos élet. [...] Hamar felvettek a táncbo, piacas votam, szép szöjke, sárgo haju, kék szemü, piros arcu. Még most is az vagyok, hetvennégy éves koromba is. [...] Azak az emberek, akkor amikor én kezdtem táncolni, azak az emberek mind nagyabbak votak, még hat évvel is, még többel is. Vot egy, tiz évvel nagyobb, az vot a legnagyobb a táncú a faluba, az tanitatt legtöbbet. (Kiss Vilmos „Császár”) Még azak az akkori legények, még aki az uram lett, az is négy évvel vot nagyabb, mind én. Sajnos azak már mind meg vannak halva, alig él kettö-három. [...] Azaknak a jo táncos embereknek csak az emlékezetek van nekem maradva. [...] Az én idömbe is votak olyan fiuk, leányok, akik nem votak táncosak. A fiukat nem tudam, nem tudtak megtanulni, vagy nem akartak, elmaradtak és nem lettek táncosak. A leányokat még vették a fiuk, de votak olyanak, hogy sehogyse nem tudtak megtanulni. Olyanak votak, mind egy beton, nem hajlattak se erre, se arra, nem tudtak fordulni. Olyanak votak, mintha meg lett vona kötve a lábak. A fiuk egy darabig még probálták [...] Ha látták, hogy nem tudnak, elhatták, nem kinlodtak velek többet. De azak a leányok, akik nem táncolnak, mintha nem is lennének a fiatalak közt, nem tudnak mulatni, csak állnak és nézik a többiket, hogy azak milyen szépen táncolnak, mulatnak. Nem is jo, ha az ember olyan elzárkozott, mindig jobb annak, aki egy kicsit kinyiltabb és vigabb kedvü. [...] Én táncversenyekre nem jártom, akkoriba' nem ment senki sehová, csak itt a faluba' táncoltunk. Azután már kezdtek szeretni a fiuk, én is öket. Azokat a legjobban, akik jol tudtak táncolni, mert azak megtanitottak táncolni. Elöbb nehezen ment, azután már ment jol, még béhunyt szemmel is jártom. A negyvennégyes háboru után mentem a román táncba, addig egybe vot a tánc. Nálunk vegyes a falu, kevés a román, több a magyar, még most van sok vegyes család. [...] Nálunk a román tánc nem különbezik a magyarokétol. Egy formán táncolnak, csak nekik van a román tánc, nekünk a lassu tánc. [...] Én a Fodoréstyok (Fodor nemzetség) közé mentem férjhez. Megtanultam táncolni a lassu táncot, az a Fodorestyok tánca, ugy is mondják a cigányoknak - Huzzátok a Fodorestyok táncát! Régen ezzel kezdték meg a táncot, azután követte egy ritkás, azután egy sürübb, aztán még a valcerek. Az is többféle van, még van a hétlépés. [...] Aki táncos akar lenni, annak szüksége van a jo zenehallásra, jol meg kell figyelje a zenét és ugy adja magát a testi mozgásra a zene után, mert hiába szökik ott, mint egy bakkecske, ha nem megy a zene után. A táncba' nem számit a magas és sovány, csak értse jol a táncot. De van törpe és kövér és jol táncol, van magas sovány és nem táncol jol. De az mindig jo, ha a legény magasabb mind a leány, mert akkor jobban tudja a leányt forgatni. Mük az urammal jol találtunk. [...] Két leányom van, mind a kettö jol tudnak táncolni. [...] Van négy unokám, mind a négy fiu. A nagyabbik leányomnak, Annusnak két fia, azak nem ilyent táncolnak. A kisebb leányomnak, Marikának is két fia van, azak se még nem táncolnak ilyen táncot, amilyent mük táncolunk. [...] A tánchoz még annyi, hogy aki táncos, nem jelenti azt, hogy ö táncos és akkor ö nem dolgozik. Nálunk itt a faluba akármilyen nagytáncu ember, vagy asszony, azak mind jo dolgosak. Itt emberekröl és asszonyokrol van szo, mert a legények, leányok azak le vannak maradva a néptáncrol. A visai régebbi magyar emberek megállják a helyüket ugy dologba’, úgy táncbo'. Akárhova mennek ök, szégyent nem vallanak, szeretik öket és megmarad a szép emlékek. [...] ¹