| Folkszemle, 2009. december | 
hozzászólások (1 db) |
továbbküldés |
nyomtatás |
Varga Sándor
Gondolatok a tánctanulás hagyományos és intézményesített formáiról
I | II | III | IV | V.1.a | V.1.b | V.2 | V.3 | V.4 | V.5 | V.6 | VI | Epilógus | Irodalom | Melléklet
IV. A szocializációról általában1
Fejtegetésem elején szükséges meghatározni néhány alapvető fogalmat. A szocializációt olyan társadalmi és kulturális folyamatnak tekintjük, melynek során a résztvevők egymással interakcióban, tehát egymás felé irányuló - viselkedésben és szóban közvetített - aktivitások összességében állnak. Az interakció során egy adott kultúrába/társadalomba belenövekvő, beletanuló személy az aktivitások során mintákat, normákat tapasztal, melynek hatására személyisége, viselkedése úgy alakul, hogy az megfeleljen az adott csoport vele szemben támasztott elvárásainak. Az ilyen társas kölcsönhatások útján való „ismeretszerzést” nevezi a szociológia szociális (modell-, vagy mintakövető) tanulásnak, ami által az egyén a társadalom számára hasznos, de legalább is elfogadható tudásra, képességre és állapotra tesz szert. A szocializációt tehát felfoghatjuk úgy is, mint a személyiség fejlődésének társadalmi vetületét. Megjegyzendő, hogy ebben az értelemben a szociális tanulás kifejezés inkább társas, semmint társadalmi tanulást jelent.
Szocializációs szempontból fontosak a normák, vagyis azok a sugallt, vagy tanúsított erkölcsi és viselkedésformák, melyeket a modellektől származnak. A normák egy része nyílt, egyértelműen megfogalmazott, más részük rejtett. A nyílt normák intellektuálisan könnyen felfoghatók, esetleg érzelmi elfogadásuk nehéz. A rejtett normák tekintetében a kellemes, vagy kellemetlen tapasztalatok igazítanak el. A társadalom ugyanis a normák megvalósulását jutalmazással vagy büntető szankciókkal biztosítja.
A szocializációs folyamat során belsővé válnak a viselkedést szabályozó normák. Ennek révén a szerep én-azonos magatartássá válik, s nem a köznapi értelmű tettetést, megjátszást jelenti. A szocializáció minden szakaszában a környezeti hatások belsővé válása valósul meg, kialakítva és formálva a személyiség erkölcsi arculatát, autonómiáját.
A szociális tanulás során a modellkövető egyén az utánzás révén beépíti magába a modell viselkedésformáit és személyiségtulajdonságait, mégsem válik pontosan olyanná, mint a másik. Az egyén ugyanis életútján nem egyetlen viselkedésmintát követ. Az első modellek a szülők, kiknek viselkedését a gyerek fenntartás nélkül követi. A serdülőkor kezdetétől azonban kritikusan válogat a követendő tulajdonságok között, s önmaga számára is meg tudja fogalmazni, hogy a másik milyen tulajdonságait tartja önmaga számára megvalósítandónak. Ezek a kompetencia-modellek tehát már nem teljes személyiségükkel szerepelnek mintaként, hanem egy-egy meghatározott tulajdonságukkal illetékesek. A modellek nem állandóak. Miután egy-egy minta betöltötte funkcióját az egyén fejlődésében, optimális esetben a modellkövető leválasztja magát róla, s fokozatosan eljut identitásának kibontakoztatásához. A modellkövetőt erős érzelmi szálak kötik a modellhez. Ennek révén valósul meg az azonosulás két formája: az identifikáció és az empátia.
A szociális tanulásnak több formáját ismerjük: legelemibb módja az önkéntelen utánzás (pl. a csecsemők esetében), valamint a szándékos utánzás, amelynek során az egyént körülvevő társadalom már nagyobb szerepet kap, hiszen ez jutalom, vagy büntetés által nagymértékben befolyásolható. A szociológia az utánzásnál magasabb szintű tanulási folyamatnak véli a modellkövetést, hiszen itt már az egyén választja ki - bár nem mindig tudatosan - az utánozni kívánt modellt. A modellválasztás történhet egyszerű szimpátia, szerepirigység, vagy a szociális hatalom jelentette presztízs alapján is. A modellválasztás legerősebb fokán létrejöhet az azonosulás, amikor is a választott modellel való érzelmi kapcsolat olyan fontos, hogy az átvett viselkedési minták öntudatlanul és szinte kitörölhetetlenül a személyiség részévé válnak (pl. szülő-gyermek kapcsolat során). A tudatosság szempontjából nézve szociális tanulás legmagasabb szintjének végül az interorizációt (belsővé tétel) tekinti a szociológia és pszichológia, melynek során a modell már nem játszik szerepet, az viselkedési formákat, értékeket azért vesszük át, mert egybevág saját, kiépült értékrendünkkel, így az átvétel már jutalomértékű. Ennek során a tudás függetlenedik a modelltől, szervesen beépül, belsővé válik.
A tánctanulásra vonatkozó szakirodalom az előbbiekhez hasonlóan három korszakra osztja fel a táncos szocializáció folyamatát. 2
I. Az első az önkéntelen tanulás korszaka. Ebben az időszakban jellemzőek a ritmusérzéket (is) kiválóan fejlesztő, mozgásos játékok (ringatók, hintáztatók stb.), a kisgyermek énekre-zenére való táncoltatása. 3
II. A második a leselkedés és ösztönös utánzás korszaka. Ekkor az egyre ügyesebb kisgyermek már ösztönösen utánozza, akár az énekes-táncos gyermekjátékok során, akár a felnőttek táncalkalmain részt véve a nagyobbak mozgását, viselkedését.
III. A harmadik korszakra a tudatos tanulás és gyakorlás jellemző. Ekkor a gyerekek már önállóan, vagy mások segítségével, egyedül vagy csoportban tanulják és gyakorolják a táncot. A nemi szerepek megtanulása is ekkor válik fontossá, általános jelenség a nemek szerinti külön táncolás.
A tanulás itt felvázolt formáit és korszakait azonban nem szabad statikus kategóriákként értelmezni, és nem szabad őket egy lineáris fejlődési vonal mellett elhelyezni. Ez a gondolkodásmód túlságosan evolucionista jellegű és sematikus lenne, ezért itt még néhány fontos tényt meg kell jegyezni.
a) A valóságban szociális tanulás formái, szintjei természetesen nem különíthetőek el ilyen élesen egymástól. Nem lehet mindig életkorhoz kötni őket, egymással párhuzamosan, egymást nem kizárva is létezhetnek, az mindenesetre biztos, hogy egymásra épülve, együttesen alakítják és formálják személyiségünket.
b) A szocializációs minták és modellek száma, valamint a választható utak / lehetőségek száma szinte végtelen.
c) Minden egyes személy bekerülése (következzen az beleszületés, vagy akár beköltözés útján), jelenléte is módosít(hat) az adott kultúra/társadalom felépítésén és vagy jellegén. Így megállapíthatjuk, hogy az interakciók során a szereplők mindegyike (valamilyen szinten) lehet modellt adó és modellt tanuló. Az ilyen interakciók során természetesen maga az elsajátítandó „tananyag” is folyamatosan változik, a szereplő személyiségek és szerepek változásának, valamint az élethelyzetek és a környezet alakulásának megfelelően.
d) Kevés ismeretünk vonatkozik arra, hogy az egyén fejlődését, viselkedését, tanulásának irányát és hatékonyságát, egyáltalán személyiségét milyen módon határozzák meg a vele született képességek, habitusok. Humánetológiai, genetikai és pszichológiai vizsgálatok mutatják e kérdés fontosságát.4
A szociális tanulás különböző formáiban megszerzett tudás hatékonyságát, beépülésének mélységét nehéz lemérni. A nyugati társadalomtudományok általában a tudatos tapasztalást/ismeretátadást tartják a legfontosabbnak, ennek megfelelően alakul a nyugati pedagógia módszertana. Ugyanakkor a keleti társadalomfilozófiák, valamint a nyugati mélylélektan szerint az emberi személyiség kialakulásának legfontosabb állomásait nem tudatosan éljük meg. Tudatalattink tartalma olyan alapot képez, ami alapvetően meghatározza a későbbi tudatos felépítmény struktúráját és tartalmát.5
1 Az emberi szocializációra vonatkozó, néhány alapvető tudományos irodalmat illetően lásd: Buda 1970; Csepeli 1997; Aronson 2008.
2 Lásd a fentebb már tárgyalt evolucionista modellt, amit a magyar néptánckutatók közül legelőször Pesovár Ferenc dolgozott ki. (Pesovár F. 1990. 198-199; Pesovár F. 1997. 165-166.) A mezőségi gyermek táncos szocializációról és a gyermekkor táncalkalmairól bővebben lásd: Aladics 2000. 5-13; Balogh 1996. 2-3, 5; Faragó 2006. 141-142; Novák 2005. 50-56; Pálfy 2001. 280-286;
3 A játék szocializációban betöltött szerepéről általában lásd: Niedermüller 1990.542-543., a táncos szocializációban betöltött szerepéről lásd: Pesovár F. 1990. 202. A hatvanas években elterjedt vélemény szerint Erdélyben aránylag szegényes az énekes-táncos gyermekjátékkészlet. A táncfolkloristák ezt a jelenséget a korai táncos szocializációval, valamint a gyerekek számára megrendezett táncalkalmak gyakoriságával magyarázzák. (Novák 2000. 52.) Mezőségre vonatkozóan az elmúlt évtized gyűjtőmunkái árnyalják ezt a kérdést. (A kérdéssel kapcsolatos új eredményekről lásd: Both 2006; Virág 2006.)
4 Bár a néprajz, illetve a kulturális antropológia mai álláspontja szerint a kultúra elsajátításában kizárólagos szerepe van a tanulásnak, a velünk született genetikai, pszichikai tényezőkről sem szabad elfeledkeznünk, amint azt modern humánetológiai, genetikai és pszichológiai kutatások eredményei is jelzik. (A kérdésről bővebben lásd: Bereczkei 1992; Csányi 1999; Csepeli 1997. 70-73, 92, 143-148.)
5 Így például a tudatalatti késztetések meghatározóak lehetnek abban, hogy kit és milyen tulajdonsága alapján választunk modellnek (még akkor is, ha a választást később tudatosan meg tudjuk indokolni), de abban is, hogy bizonyos (hétköznapi, vagy művészi) tevékenységekre mennyire vagyunk fogékonyak, mennyire gyorsan és milyen mélyen tudjuk azokat elsajátítani stb.